Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Auckland
Whangarei
Whitianga
Rotorua
Taupo
Tongariro N.P.
Napier
Wellington
Picton & Blenheim
Abel Tasman N.P.
Kaikoura
Arthur's Pass N.P.
Westland N.P.
Queenstown
Fiordland N.P.
Invercargill
Dunedin
Mt. Cook & Lake Tekapo
Christchurch
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Dunedin, Oamaru

Egy sétálgatós és pihengetős nap Dunedinben és az Otago-félszigeten
2004-12-01
Jézusom, már December van. Már csak négy hét, aztán jön a Jézuska. Persze Karácsonykor idén valahol Indonéziában leszek ott meg a muzulmánok és a hinduk is igen ritkán ünneplik Jézus születésnapját. Hmmm, a Karácsony idén számomra tehát vallási okok miatt elmarad majd. Így járok... :(

Tehát Dunedinnél tartottunk meg ott, hogy megkopasztottak a srácok. Sajnos az éjszakám nem volt valami fain. Egyrészt a matrac is kényelmetlen volt, másrészt meg a mindenre érzékeny fejem a mozgásokra nagyon könnyen irritálódott. Vagyis szarul aludtam. :( Na mindegy, majd megszokom ezt az új stílust. :) A reggel nyugodtan telt. Komótosan megreggeliztünk, majd nekivágtunk a városnak.

Florian egy Art Galériát ment el megsasolni, én viszont Neil-lel és Shauly-val elmentem a közeli Cadbury Confectionary Inc.-be, ami egy csokoládégyár!!!! Ez a cég a brit Cadbury csokoládécég új-zélandi képviselete és van egy Cadbury World nevű részlegük, ahol be lehet fizetni egy 1 órás csokievéssel egybekötött gyárlátogatásra. Hát, ez minket nagyon érdekelt. Pláne engem aki egy akkora csokoládéfüggő mint ide Kenya. Szóval befizettük a 15 dolcsis beugrót (vagyis én csak 12-őt mert a Nemzetközi Diákomra adtak kedvezményt!!) és 11.45-kor elindultunk a túrára. Az első 15 perc egy ismeretterjesztrő rész volt (ebben benne volt egy 7 perces videofilm is), itt megtudtuk többek között azt, hogy a csokoládé és a kakaó szavak is mind a közép-amerikai maya és azték birodalomban keletkeztek, ugyanis ezek a népek fedezték fel a kakaó növény magjában rejlő csodát! A csokoládé mindazonáltal mai formában csak az elmúlt évszázad eleje óta él és a Cadbury testvérek hosszas kitartó munkájának eredménye. Vagyis az eredeti csokoládé az a Cadbury találmánya!!!!! Hát, ezt is megtudtam. Eme ismeretanyag hiánya persze engem soha nem akadályozott a csokoládé élvezetében, én ugyanis olyan vagyok mint Gombóc Artúr, nekem mindegy, hogy milyen csoki csak csoki legyen, szögletes, lapos, háromszög alakú, lyukas, étcsoki vagy tejcsoki, fehér csoki vagy gyümölcsös öntettel töltött. Áááááááááá, mindet szeretem! :) Na szóval. A gyárlátogatás vezetője egy Jo nevű fiatal csajszi volt, halál jópofán magyarázta el a csokoládékészítést, s jópár részlegbe bevitt minket. Egyes helyeken egy nagyobbacska képernyőn keresztül néztünk az élő kamerával követett gyártási folyamatokat, máshol meg egész közel engedtek a futószalaghoz. Kb. 3-4x volt csokoládészünet, ahol mindenkinek kiosztottak 1-1 darab csokiszeletet. Ezt sajnos nem vitték túlzásba de ezt meg is értem, mert ha egy kicsivel többet adtak volna, akkor már jobban megérte volna a túrára bejönni, mint a boltban ezeket a csokiszeleteket megvenni. Azért így is kiosztottak legalább 6-7 dollár értékű csokit. A gyárlátogatás befejeztével bementünk egy henger alakú toronyszerűségbe, ahol is egy gombnyomásra 1 tonnányi folyékony csokoládét - vízesésszerűen - engedtek le egy gépből a szemünk láttára. Ez teljesen jópofa volt. A csokivízesés után aztán zárult Miki mókatára, és kijöttünk a gyárból. Összegzésként annyit tudnék erről mondani, hogy mindenképpen ajánlom a csokibolondoknak az ilyen túrát, az egyetlen bajom nekem az volt, hogy túl sok gyerekeknek szánt (ilyen tutti-fruttis, meg cukorkaízű) csokibevonatos szeletet osztogatnak és nem elég színtiszta csokoládét. (Azért a túlédesített gyerekcsokik nekem se mindig jönnek be.)

A Cadbury gyár meglátogatása után összefutottunk Florian-nal és közösen elsétáltunk egy Arc Café nevű kávéházba. Végre egy igazi stílusos kávéházat találtunk, az Arc Café ugyanis egy kissé lepukkant, régi bútorokkal teli 50-es éveket idéző hangulattal rendelkezett, kellemes zene szólt a rádióból, szóval nagyon bejött, így itt is maradtunk vagy 2 órát. Az én gyomrom a sok csokitól még mindig émelygett egy kicsit, így nem bírtam semmit sem enni, de a srácok azért megtömték a makikát. Az Arc Café után aztán elmentünk sétálni egyet a város északi végében található csodás Botanikus Kertbe (itt aludtunk egy fél órát a füvön elterülve, egyszerűen isteni volt!), majd kiautóztunk az Otago-sziget végében található, 28 km-re lévő Taiaroa Head-hez, ahol a Király Albatroszok fészkelnek. Állítólag ez az egyetlen hely a világon, ahol az albatroszok nem egy tenger közepén lévő szigeten fészkelnek, hanem az emberekhez viszonylag közel. Sajnos ismét nem számoltunk azzal, hogy ez ugye Új-Zéland (ahol mindenért fizetni kell), s meglepődve tapasztaltuk, hogy az albasztroszokhoz csak és kizárólag idegenvezetett úttal lehet eljutni, mégpedig 1 órás túrán, aminek ára 25 dollár. A kolónia fészkelőhelye körbe volt kerítve, nem volt más választásunk. Áááááááááá, mekkora egy rablás már ez is! Én értem, hogy ezeket a maradakat figyelik meg védik, de miért kerül 25 dollárba az, hogy ha az ember CSAK és KIZÁRÓLAG látni akarja őket???? Az Isten szerelmére, miért kell a természet csodáiból ilyen rabló módon pénzt csinálni? Ezt nem értem. És ez nem csak itt van, hanem mindenütt ebben az országban!!! (Mellesleg vannak olyan helyek, ahol az állatokat fizetés nélkül is meg lehet nézni, de ezeket az "eldugott lelőhelyeket" csak a helyiek tudják és sehol nem reklámozzák őket, még a Lonely Planet sem ír róluk!) Négyőnk közül Florian volt az egyedüli, aki hajlandó volt ennyi pénzt kifizetni, így ő ment be egyedül az elkerített területre. Igazából persze engem is érdekelt a dolog, viszont én a Galápagos-on már voltam olyan közel albatroszokhoz, amilyen közel életemben nem leszek még egyszer ezekhez a hatalmas tengeri madarakhoz, ezért mondtam le erről az attrakcióról ez alkalommal. Azért sétálgattunk 1-2 órát a környéken, megsasoltunk egy hatalmas sirálykolóniát és egy kormoránhoz hasonló angolul "shag" nevű madárból is láttunk egy csomót. (És persze láttuk a távoli levegőégben szárnyaló albatroszokat is.) Florian túrája fél 8-ra ért véget, ekkor beültünk az autóba és visszavezettünk a belvárosba. (Florian elmesélte, hogy ezek a Király Albatroszok egy életre választják a párjukat, 2 évente térnek vissza a szárazföldre, és a felcseperedő fiókák 1 éves korukban kirepülnek a tengerre és 5-7 évig nem térnek vissza a szárazföldre!!! Azért ez nem semmi. Továbbá az albatrosz az egyetlen tengeri madár mely képes kihasználni az óceán hullámairól felverődő szél és az óceán fölött 10 méterrel fújó szél közötti különbséget, s minden külön erőfeszítés nélkül ezen a - nyugati irányú - szélen repül szárnycsapkodások nélkül. Ügyes jószág.)

Dunedin-be visszaérve elmentünk egy Countdown nevű szupermarketbe venni 1-2 dolgot, majd elautóztunk a kajás negyedbe és az előző estéről már ismert kambodzsai étteremben megvacsoráztunk. Az igazság, hogy szívesen ettünk volna máshol de Dunedinben minden bezár este 9-kor. Grrrrr. Kajcsi után hazavittük a vásárolt élelmiszereket a hostelbe, majd Shaulyval és Floriannal elsétáltunk az Arc Caféba becsapni egy-két pofa sört. Az italozgatásnak éjfélkor vetettünk véget, amikor is hazavonultunk aludni. Ez a nap is ennyi volt. (Jó sok csokit ettem. Nyamm-nyamm. :)

Dunedin - Moeraki - Oamaru
2004-12-02
Reggeli szöszmötölés, kajcsizás és összecuccolás után fél 11 magasságában hagytuk el a hostelt. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy a dunedini Queens Garden Backpackers lenyomta a wanakai szálláshelyünket, ugyanis ez volt a leggyengébb eddig az összes közül. Igazi, lepukkant régi épület, áporodott szaggal. Dunedin elhagyása előtt még utolsó városi turistaprogramként elgurultunk a Baldwin Street-re, mely a Guiness Rekordok Könyvében a világ legmeredekebb utcája. (38%-os emelkedő). Egy kicsit csodálkoztam is, hogy itt van a legmeredekebb utca, első találgatásaim között ebben a témakörben biztos, hogy San Francisco jutott volna eszembe. Az se baj. Az autót kímélendő felsétáltunk az utca tetejére (huhh), körülnéztünk egy kicsit, majd visszaballagtunk az autóhoz. Nos, a Baldwin utca tényleg meredek volt mint állat, de a sok japán turista egy kicsit rontotta a képet. Na mindegy. Dunedin után a következő állomásunk Moeraki volt, útban Oamaru felé.

Az idő csodák csodájára kiderült, a hatalmas felhők lomhán az óceán fölé szökkentek, így verőfényes napsütésben autóztunk északnak. Moeraki kb. 90 km-re volt Dunedintől, ide 1,5 óra alatt értünk el. Bevallom őszintén, hogy ha rajtam múlik, akkor soha nem jövünk el ide, mivel nekem egyetlen dekagram tudomásom nem volt erről a helyről. Moeraki onnan nevezetes, hogy a tengerpartján egy pár száz méteres szakaszon hatalmas méretű gömb alakú kövek találhatók a homokban ülve. Természetesen ehhez is kapcsolódik egy Maori legenda (amit most kihagynék), tudósok szerint azonban a gömb alakúság a tengerparti sziklák eróziója által jött létre. A poén, hogy nem az óceán alakította őket gömb alakúvá, hanem egyéb erők. Az évmilliók (vagy lehet hogy csak évszázadok / évezredek) során persze tovább formálódtak ezek a kövek, s soknak ma már olyan pikkelyes (kinézetű) felülete van mint egy teknősbéka házának. A Moeraki Boulder-ekhez (ez az eredeti nevük) az útikönyvünk szerint egy tengerparti éttermen keresztül lehet lejutni, de itt 2 dollárt kérnek el fejenként azért, hogy lesétálj a tengerpartra. Hát, ez is felháborító (szerintem!). A srácokkal elhatároztuk, hogy Christchurchben búcsúzóul csináltatni fogunk egy pólót, melynek elejére az lesz ráírva, hogy "Welcome to New Zealand", a hátuljára meg az, hogy "It's a rob". (Vagyis "Isten hozott Új-Zélandon", valamint "Ez egy rablás" - félreértés ne essék Új-Zéland gyönyörű egy ország de nevetségesen sok helyen szedik le a turistákat, ezért ez a szlogen.) Floriannak - az egyetlen embernek közülünk, akinek volt tudomása ezekről a kövekről - , azonban valaki megsúgta, hogy az étteremtől 300 m-re van egy másik parkoló, ahonnan a tengerpartra ingyen bejuthat az ember és akkor nem kell fizetni. Hát, mi így is tettünk. A Moeraki kövekről annyit, hogy fantasztikusak voltak. Olyan érzés volt köztük járkálni, mintha egy idegen bolygón mászkálnál. Valahogy olyan Földidegen volt az egész, mintha csak az istenek úgy idedobálták volna őket. A sok gömb alakú kövön kívül volt egy csomó darabokra szétesett gömbszikla is, mondtam is a srácoknak, hogy amikor az Istenek a köveket idedobálták, akkor biztos elvétették a célpontot egy párszor és a kövek a homok helyett a sziklákon landoltak, s azokról visszapattanva darabokban hullottak a tengerparton szerteszét. Számomra teljesen ilyennek tűnt ez a hely. Kb. 1 órát "pihentünk a kövek árnyékában", majd beautóztunk Oamaru-ba.

Oamaruba azért jöttünk mert még valahol útközben egy lány azt javasolta (őszintén szólva már fogalmam sincs, hogy ez hol volt), hogy álljunk itt meg, mert ezen a helyen ingyé (!!!) láthatunk "yellow-eyed" (sárgaszemű) és "blue" (azaz kék) pingvineket. Neil még az előző nap lefoglalt a város főutcáján található Empire Hotel-ben egy 4 ágyas szobát, így érkezéskor azonnal megkerestük ezt a helyet és sikeresen be is csekkoltunk. A recepciós manus kérésünkre elmagyarázta, hogy hol láthatunk pinvineket ingyen. (Mert persze itt is létezik a 15 dolláros megoldás, mellyel szinte ugyanoda visznek el, ahová egyedül is elmehetsz.) Stenk. Lecuccolás után sétáltunk egyet a belvárosban, s körbejártunk egy pár utcát oda-vissza. Oamaru egy csinos kis városka, 12 ezres lakosságával az ország 7. legnagyobb települése. A XIX. században hatalmas mészköbányászat folyt errefelé, s ennek eredménye a mai napig látható, ugyanis a belváros épületeinek legalább a fele mészkőből épült. Verőfényes napsütésben (mint amilyen a mai volt) ezek a fehér színű épületek különösen szép látványt nyújtanak. A séta befejeztével visszatértünk a hotelbe, én írtam egy kis naplót, míg a többiek a konyhában és a társalgóban szinyelgettek, majd 7 órakor megvacsoráztunk.

Esti programunk a "pinvinnézegetés" volt. Első körben a város déli végében található Bushy Beach-re mentünk el, ahol a tengerparti köves-kagylós öböl feletti kilátóból figyelhettünk meg néhány partra kúszó sárga szemű pingint (állati édesek voltak, összesen 6-ot láttunk belőlük de sajnos elég messze voltak), ezt azonban 2 helyi "decsávó" kutyasétáltatással félbeszakította. A beach bejárata mellett külön hatalmas tábla virít, hogy kutyáknak a belépés tilos, ezek a srácok viszont nagyon keménynek akartak látszani. Hát, ha rajtam múlna én jól bezárnám őket egy kalitkába 10 ezer pingin közé, hadd csípkedjék őket addig, amíg meg nem tanulják a tiszteletet. A kutya mindenségit! :) A Bushy Beach után aztán átmentünk a hotelünkkel párhuzamos köves tengerparti szakaszra (ez az pl. amit sehol de sehol nem hirdetnek!), ahol pedig apró kék pingvineket láttunk a partra ugrálni a vízből. A kék pingivnek a világ legkisebb pinginei és ők is csak Új-Zéland és Ausztrália partjain élnek. (Ausztráliában a Melbourne-től DK-re található Philip Island-on él belőlük egy rakat.) Nekünk összesen kb. 10 csöppséget sikerült meglesnünk bár mivel ezek a kis jószágok fél órával a naplemente után jönnek partra, így már nem láttunk belőlük túl sokat de azt legalább nagyon. Összegezve a pingvinlátogatást ez is hatalmas stenk volt, csak sajni nem tudtam fényképezni egyáltalán. (vagy túl messze voltunk vagy túl sötét volt. hmmm)

A pingvinlátogatás után visszatértünk a szállásra. Az este folyamán ezen kívül már semmi nem történt. Irogattam még egy kis naplót, tévéztem egyet majd elvonultam aludkálni éjfél körül.

Folytatás: Mt. Cook & Lake Tekapo (2004.12.03. - 12.05.)



Home  - Napló  - Új-Zéland  - Dunedin

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)