Üdvözöllek a weboldalamon!

"Ahogy érzed..."
Az életben szerintem sokszor akkor hozol jó döntést, ha úgy cselekszel, ahogy érzed. Akkor ugyanis csak saját magadra haragudhatsz, ha balul sülnek el a dolgok. Néhány évvel ezelőttig fontosabbnak tartottam, hogy mások miként vélekednek a döntéseimről, s arról ahogyan az életemet élem. Ma is fontos számomra mások véleménye, de azt gondolom, hogy a saját békémet akkor tudom a leginkább megőrizni, ha a saját eszemre és szívemre hallgatok. Ezért is választottam ezt az "ars poeticat" lapom internetes címének.

Az álmok arra valók, hogy az ember megpróbálja őket megvalósítani. Ha összejön, az olyan fain érzés. :) Az én álmom már egy jó néhány éve az, hogy csináljak egy világkörüli utat. Tépelődtem, gondolkoztam, belevágtam és 5 év alatt összehoztam a feltételeit ennek az álomnak. Hogy érdemes volt-e ennyit küzdeni egy ilyen élményért, azt 1 év múlva megmondom nektek. Most viszont elmegyek világgá egy kis hamubasült pogival, ahogy terveztem. :)

Ezt a lapot elsősorban azért csináltam, hogy kalandjaimról legyen valami kézzel fogható (vagyis hát ez pont nem fogható kézzel de az se baj) emlék, s esetleg kedvet adjak és tapasztalattal szolgáljak azon vállalkozó szellemű embereknek, akik szeretnék kicsiny Glóbuszunkat jobban megismerni. Legfőképpen 2 lábon.

Az ötlet születése
A történet tehát a következőképpen indult: ...szóval 2000. februárjában egy Prepszent Zoli nevű jófej életvidám srác hazajött egy 1 éves világkörüli útról. 21 országot látogatott végig és több tucatnyi cimborát szerzett a világ minden részéről. Akkor én még nem sokat tudtam róla, ugyanis egy közös barátunk által ismerkedtem meg vele 1-2 évvel korábban. Zoli az útja előtt még Ausztráliával kapcsolatban kérte ki a véleményemet, ugyanis nekem 1996. nyarán volt szerencsém a kenguruk földjén 2 hónapos utazást tenni, s így ismertem azokat a helyeket, amelyeket érdemes mindenképpen megnézni. Na de ez nem is érdekes. Szóval kapcsolatba kerültem a Zolival, s így én is megkaptam azokat az emaileket, amelyeket az útja során folyamatos rendszerességgel írt az itthon maradt baráti és családi kör számára. Már akkor megfogant bennem, hogy ez baromi jó lehet, milyen lehet csak úgy, szabadon a nagyvilágban. Keringeni mint a bolygók a nap körül, élni bele a világba. Hosszú távon ez persze nem pálya, de én mindenképpen szerettem volna kipróbálni ezt. Annál is inkább, mert a Zoli leveleit mindig ugyanannál az asztalnál, az akkori munkahelyemen lévő íróasztalomnál olvastam, mindig ugyanazt a monitort bámulva, miközben "csávókám szabadon a világban" egyik országból a másikba vándorolt. Utálatra méltó dolog az irígység de én bizony nagyon irigyeltem ezt a Zoli gyereket. Akkor meg aztán pláne, amikor a hazajövetele után rendezett egy bulit, amin az útjáról be is mutatott egy közel 1 órás videofilmet. Akkor határoztam el, hogy nekem lépnem kell. Csak ehhez ugye kell egy rakás pénz. Azt meg előbb meg kell szerezni.

A kivitelezés gondolata
Az említett indíttatásból és kalandvágyból úgy határoztam, hogy becsomagolom az életem egy hátizsákba és elmegyek egy olyan helyre, ahol ezt a pénzt meg lehet keresni. Ez pedig számomra azt jelentette, hogy New York. Több forrásból is hallottam, hogy ha az ember hajlandó magát szanaszét dolgozni, azt az usában nagyon megfizetik, ezért esett erre a választás. New York pedig azért is volt jó célpont, mert ott az emberek legalább 50%-a idegen ajkú, így aztán nem tűnsz ki a tömegből. 2000. nyarára sikerült is mindent elintézni itthon, így nekivágtam. Senkit nem ismertem eleinte, így nehéz volt elindulni de lassacskán egyre több barátom lett, s így már meló is akadt és egyéb lehetőségek is. Fél évvel a kiérkezésem után találtam egy olyan céget is, akik hivatalosan szponzorálták a kinttartózkodásomat, s ezáltal elvileg gond nélkül maradhattam az országban. Csak azért elvileg, mert a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következtében (amit egyébként szinte egy az egyben átaludtam) a bevándorlási procedúrák annyira lelassultak, hogy szponzori hivatalos papírok ide vagy oda, a zöldkártyát végül (ami a rezidens státuszt jelentette volna) nem sikerült megszereznem. 3 évet vártam arra, hogy talán én is egy újabb bevándorló lehessek de nem jött össze. Sebaj. Tapasztalatot és barátokat szereztem bőven (Zoli is egy idöre NY-ban kötött ki, s azóta az egyik legjobb barátom a srác - a fenti képen épp egy repülőn ülünk Florida felé 2001. tavaszán), nem utolsó sorban pedig éltem - talán nevezhetem így - a világ fővárosában. Mindig vágytam egy ilyen élményre. Lépni viszont muszáj volt, ezért hazajöttem. A 3 év alatt - mivel New York egy baromi drága hely - egyéb munkát is vállaltam, ami nem más volt mint éttermi pincérkedés. A vendéglátózás ott is nagyon fárasztó de legalább megfizetik, mert egy bizonyos íratlan szabály ismeretében az emberek 15-20% jattot hagynak (az az össz fizetés), ami egy nap végére már egész jó kis összeg is tud lenni. Főleg ha több napig csinálod. Na mindegy, nem akarom ezt a new yorki 3 évet most hosszabban ecsetelni, arról talán majd írok egy külön fejezetet egyszer. A lényeg, hogy sikerült megteremteni a feltételeket egy olyan útra, amire már évek óta vágytam.

A terv
2004. január 14-én indulok és 1 év alatt kb. 30 országot fogok végiglátogatni. (Közel 62.000 km repülés és ki tudja mennyi egyéb közlekedés.) Ez átlagosan havi 2,5 ország, ami El Salvador es Tahiti esetében nem nagy cucc, de ha Brazíliát és Argentinát vesszük, akkor azért sokak szerint egy kicsit húzós. Sorrendben elöször 5 hónap Dél-Amerika, majd 1,5 hónap Közép-Amerika, 0,5 hónap Óceánia, 1 hónap Új-Zéland, 3 hónap Dél-kelet Ázsia és 1 hónap India. Ügyesen beosztva az idöt szerintem összehozható a dolog, de ha mégsem, akkor kitalálok majd valamit útközben...

Gondolatok...
Természetesen tudom, hogy az élet ennél sokkal komolyabb dolgokról szól, viszont azt is érzem, hogy álmaink megvalósítása nagyon komoly szerepet játszik rövid életünk pozitív fejlődésének folyamatában. Kell a siker, legyen az bármivel kapcsolatos. (Hogy mitől lehetünk boldogabbak, abban adhatnak mások is tanácsot, a megvalósítás viszont csak rajtunk múlik.) Számomra az utazás ezt az érzést adja. Egy ilyen kaliberű "kirándulásra" meg csak most van lehetőségem. 28 évesen, kötöttségek nélkül.

Egy ilyen út során az ember akarva, akaratlanul megél tájakat, embereket és különös világokat. Egy olyan élményt, amit senki és soha nem vehet el. Valamit, ami az én esetemben segít megtalálni önmagam. És ez az igazi kaland.

Sok szeretettel ajánlom ezt a honlapot minden kedves olvasónak.

AZ ÉLET A LEGNAGYOBB STENK!

Ivi

2003. December 20.

Köszönettel...
Ez úton szeretném köszönetemet kifejezni Szalay József Szaszának (középen) és Kiss Daninak (jobbra) valamint a Delta Broker Kft.-nek. (cégvezető: Alex - balra) Az ő szakértelmük, segitségük és szíves támogatásuk nélkül nem jött volna létre ez a honlap. iKreator RULEZ!!! KÖSZI SRÁCOK!!!