Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Sao Paulo
Rio de Janeiro
Ilha Grande
Ouro Preto
Porto Seguro
Lençóis
Recife
Natal & Pipa
Salvador de Bahia
Foz do Iguaçu
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Recife és Olinda - Pernambuco állam

Kirándulás Lençóisban és "irányulás továbbfele"
2004-02-12
Reggel már fél 8-kor ébredtem mert a pousada házigazdájának a 21 éves fiával az előző nap megbeszéltem, hogy elvisz egy közelben lévő gyalogtúrára a hegyekbe. Ehhez hasonló utat már Elivel és Alexandrával megtett a srác kedden de akkor ugye én az ágyat nyomtam ezerrel. Útitársaim még 2 chilei fiatal voltak a túravezető manuson kívül, így négyen indultunk el a túrára.

A rövid 3 órás kirándulás folyamán meglátogattunk 3 különböző vízesést valamint felmentünk az egyik laposabb hegy tetejére, ahonnan pompás kilátás nyílt a környező vidékre. El is gondolkodtam hirtelen felindulásból, hogy vajon itt a semmi közepén annyi mindentől ennyire messze hogyan alakul ki egy ilyen kis város, mint Lencois. Jó jó, tudom a gyémánt kereskedelem indukálta az egészet, de hogy van az, hogy valaki idetéved, aztán mások rájönnek hogy érdemes itt lenni és egyszer csak elkezd megszületni egy helység. És ez a történelem folyamán így volt több ezer más várossal is de tengerparti városok esetében ez mégiscsak kézenfekvőbb, mint egy mindentől távol eső hegyek közti völgynél. Persze csak addig mindentől távol eső, amíg nem kezd el körülötte kiépülni az élet. Na jó nem filozofálgatok ilyenekről. Szóval csodás volt a látvány. 1,5 óra hegyremászás után egy hatalmasat csobbantunk az egyik vízesés előtti természetes vízmosta 2 méteres medencében, majd visszamentünk a városba.

Érdekes dolog volt látni, hogy ezek a hegyoldalbéli vízesések és természetes medencék micsoda szórakozási lehetőséget jelentenek a helyi gyerekeknek. Mennyivel másabbak egy gyermek lehetőségei attól függően, hogy hol nő fel. Nem is csoda, hogy ilyen edzettek a brazilok. A természet és vízközeliség állandóan valamilyen sportolásra buzdítja a népet, s ettől annyira ellenállók és fittek, hogy az őrületes. És ez semmibe nem kerül.

Lencóist a délután 13:15-ös busszal hagytuk el. Most már hárman mentünk tovább, mert Alexandra úgy döntött, hogy a salvadori karneválig velünk tart. Igazából eltölthettünk volna még 1-2 napot a Chapada Diamantinában de sajnos pörög az óra és a karneválig már csak 1 hetünk van. A közép-északi csücsköt meg nem akarom kihagyni. Ugye milyen telhetetlen vagyok? :) Szóval ismét 6 órát zögykölölődtünk majd visszaértünk Feira de Santanaba. Itt megtudtuk, hogy este 9-kor van egy busz Recife-be, ami a következő célpontunk. Megvettük a jegyeket, ettünk egy gyorsat majd taxit fogtunk és átmentünk a város túloldalán lévő másik központi buszterminálra. Negyed 10-kor már úton is voltunk Recife felé. Újra buszon! Előttünk újabb 13 órás út.

Miután kiértünk Feirából a busz egy újabb terminálnál megállt. Körülbelül már 40 perce állhattunk, amikor megkérdeztük az egyik busztársasági alkalmazottat, hogy mi ez brazil poénkodás a nép megvárakoztatásával. Kiderült, hogy egy másik ugyanazon az útvonalon közlekedő buszra várunk abból a célból, hogy a Feira és Aracaju közötti 2 sávos autópályaszakaszt együtt tegye meg a 2 járat, ugyanis azon a szakaszon gyakoriak az éjszakai fegyveres buszrablások és 2 egymás utáni busz megállítására még nem volt példa. A magányos buszokat szemelik ki a rablók. Háát, ezt is megtudtuk. Nem mondom, hogy a teknősök nyugalmával ültem vissza a buszra de a monoton zötykölődéstől beszunnyadt a testem ölég hama'.

Érkezés Recifébe
2004-02-13
Az éjszakám nem volt túl nyugalmas. Szerencsétlenségemre a WC mellett kaptam csak ülőhelyet és az éjszaka kis- és nagydolgozni járók a fülem mellett vagdosták be a mellékhelyiség ajtaját. És akkor az "illatokról" még nem is beszéltem. Na de ez részletkérdés. A probléma inkább az volt, hogy a busz rengeteg megállót ejtett útba így kétségessé vált, hogy reggel 10-re Recife-be érünk, ami az eredetileg megígért időpont volt. Ez így is lett. Majdnem délután 1 volt mire befutottunk. Gyenge 15 és fél óra már megint, Lencóistól számolva majdnem 24 óra egyhuzamban. Grrrr.

Megérkezés után azonnal megvettük a visszajegyeket Salvadorba, mert féltünk, hogy később már lehet, hogy nem lett volna. Ebben sem tévedtünk mert feb. 19-re (ami a karnevál 1. napja) már csak egy néhány jegy volt Recife-Salvador viszonylatban.

A hivatalos ügyek elintézése után félhívtam Mariana-t, aki egy itt leledző újabb ismerős. Ki is ez a Mariana és honnan ismerem? Még 1998-ban egy esős októberi estén újdonsült fehérvári modemes internetkapcsolatommal ismerkedtem az IRC csevegőprogram remek lehetőségeivel. Az IRC a mára már teljesen elterjedté vált chatprogramoknak (MSN, Yahoo, ICQ) az elődje volt. Talán még ma is használják. De ez is lényegtelen. Lényeg, hogy véletlenségből az egyik chatcsatornán rámklikkelt valaki, és ez a valaki a Mariana volt. A több órás csevegés után email címet cseréltünk majd komolyabb emailezésbe és még rendes levelezésbe is kerültünk, mígnem 2000 telén - amikor már New Yorkban voltam - a kiscsaj fogta magát és eljött meglátogatni. Kicsivel több mint 3 hétig vidámkodtunk együtt a Nagy Almában, s azóta is jó barátok vagyunk. Mára már férjhez ment, végzett jogász és itt él Recife-ben. Eredetileg úgy volt, hogy majd nála fogok lakni de miután nem egyedül utazom ezért úgy láttam jobbnak, hogy egyszerűbb az útitársaimmal egyeztetni / együtt szálláshelyet bérelni és néha találkozni Mariana-val.

Kerítettünk egy szállást a Recife közvetlen szomszédságában található Olinda nevű történelmi városkában. Szállás a tengerparton, szemben az óceán, baj nem lehet. Mariana eljött a férjével (Luis) a hostelbe, majd együtt bementünk az olindai belvárosba. Itt ettem egy kis tapioca-t, ami helyi specialitás (valamilyen módon elkészített valamilyen kókusz, sajt és egyén összetevők együttese - egész fincsi) majd Elitől és Alexandratól néhány órára elköszöntem és Marianaval & Luissal visszakocsikáztunk Recifében, ahol először az óvárost, majd a kikötőt és egy remek éttermet préseltünk a programba. Ettem mindenféle rákot csupasz kézzel, leszaggadtam a lábait és kiszívtam pirosra pörkölődött lábaiból a finom husit. Összességében az a baj a tengeri herkentyűkkel, hogy rengeteg a meló és nem túl sok a kaja. :(

Vacsi után visszamentünk Olindába, ahol ismét csatlakoztam Eliékhez, majd hármasban elsétáltunk hazafelé útbaejtve egy óceánparti krimót, ahol becsaptunk 1-2 pohár juice-t. Hazaérés 8 után de 10 körül már be is ájultunk. Muszáj volt pótolni.

Recife: Városnézõ nap
2004-02-14
Reggel 9 körül ébredtünk. Reggeli után kitaláltuk, hogy közelebb költözünk Recife-hez mert ez a szállás egyrészt még olindani viszonylatban is elég távol volt a történelmi belavárostól másrészt állítólag Recife-ben több az élet. Olindara meg elég 1-2 óra. Körbetelefonáltunk 1-2 helyet és találtunk is egy hátizsákos diákszállót Boa Viagem-en, ami Recife leghosszabb beach-ének és városrészének a neve. Közel 2 órába telt mire átbuszoztunk és kivettünk egy szobát de délután 1 után nem sokkal már ismét útrakészek voltunk.

Az idő sajnos elromlott amint elindultunk (forró eső szakadt a városra - jó kis huncut ez a trópusi időjárás) így kényszerpihenőt kellett tartani de végül csak sikerült bemennünk "Recife Antigoa" (Az antik Recife) történelmi belvárosába, ami szombat délután ellenére eléggé pangott az ürességtől kivéve 1-2 karneválra készülő dobiskolát. Hozzájuk hasonlót már láttam Rióban is és ez alkalommal is hasonló eufórikus érzést váltott ki belőlem a ritmuskavalkád. Ha másért nem is annyira, ezekért már nagyon várom a karnevált. Kicsivel később belebotlottunk egy újabb karneváli hangulatú utcai buliba, ahol 70 éves áltagkorosztály rótta a köröket és ugrált, mint a kecske. Ez a stenk. 70 évesen én is így szeretnék majd az utcán őrjöngve ugrálni, mint ezek a nénik és bácsik. Remélem lesz rá lehetőségem. :) De még azért nem szeretnék ott tartani csak azért hogy lássam, megérem-e...

Az antik Recife egyébként nem nagy durranás és sajnos azt kell hogy mondjam, hogy az egész Recife (antik és új) elég koszos és nem túl impozáns. A lábunk lejárása után este még üldögéltünk egy kicsit az egyik belvárosi nagyobb téren, majd hazaindultunk. Útközben láttunk egy-két igazán nyomorúságos körülmények között tengődő embert, akik a kb. 2 hónapos csecsemőjüket az utcán meztelenül egy pokrócon hagyták szunnyadni, miközben a család felnőttebb tagjai koldultak egy kis betevő falatért. Elég súlyos ilyet látni. ...és ez állítólag még kismihály Indiához képest.

Az egész napos mászkálás következtében kidőltünk mint a fák vihar idején. Éjfélkor szunya.

Kirándulás Porto de Galinhasba
2004-02-15
Kelés 9, majd reggeli, telefon Mariananak reggeli közben, majd röviddel 11 előtt indulás Porto de Galinhas nevű üdülőfalucskába Recife-től 60 km-re délre. Luis vitéz módra nyomta neki az autópályán, így röpke 40 perc alatt oda is értünk.

Porto de Galinhas (ami annyit jelent, hogy a "csirkék kikötője") érdekes körülmények között kapta a nevét. Az 1500-as években ezen a vidéken működött az a kikötővároska, ahová Afrikából a portugálok a rabszolgákat szállították. Jónéhány évtizednyi kemény rabszolgakereskedelem után született egy törvény, hogy tilos rabszolgákat az országba behozni, ezért az eredeti kikötő közelében létrehozták Porto de Galinhast, hogy a "csirkés" álnévvel (ami merő félrevezetés volt és csak egy egyszerű fedőnév) tovább folytathassák a rabszolgakereskedelmet a gyarmatosítók. Aztán persze annak is vége lett mint a botnak. Mára már kedvelt üdülő az egykori kikötővároska, s hogy nevére igazán rászolgáljon, szinte minden létező utcában van valami, ami csirkés. Vagy egy telefonfülke, vagy egy kókustörzsből faragott csirke, vagy egy csirkeformájú levelesláda. Nagyon édes. Ezen kívül itt találhatók az óceánban ún. természetes medencék, melyek a tengerparttól 10-20 méterre befelé található magasabb sziklalemezek (ez most nem tudom, hogy mennyire érthető de mindegy) között található kisebb-nagyobb mélyedések , s ezek tele vannak tengeri halakkal, amikkel lehet úszkálni meg etetni őket. A program tehát jól hangzott.

A természetes medencék sajnos csak apály idején láthatók, ezért várunk kellett egy kicsit. Ezt egy 10 km-re lévő Maracaipe nevű helyen tettünk egy kevésbé zsúfolt kis strandocskán. Itt egy folyó ömlik a tengerbe, s ettől a víz kellemesebben frissítő volt. (Nem annyira sós.) Itt 2-3 órát szinyeltünk, majd visszatértünk a "Csirkék kikötőjébe". Sajnos az óceán nem nagyon apadt és a helyiek szerint csak sötétedés előtt volt várható olyan apály, amiben már könnyedén lehet mászkálni a sziklákon és etetni a halacskákat. Szóval ez lepattant, mert sötétedésig nem tudtunk maradni. Ettünk egy hatalmasat egy étteremben (én egy fehér húsú sajttal meghintett krumplipürével kevert halacskából készült rakott ételkülönlegességet fogyasztottam és isteni volt!!) , majd rövid tengerparti séta után újra az autóba vágódtunk és irány vissza Recifébe.

Boa Viagem-en egész nap karneváli bulik voltak, s mikor visszaértünk hatalmas felfordulás volt az egész környéken. Részegen támolygó emberek, térdig érő szemét, gyanyé, amit el tudsz képzelni. Hát, így mulat a brazil. Marianaéktól könnyes búcsút vettünk majd pihentünk egy rövidet.

Este 7-kor indultunk Olindába, ahol - mint korábban megtudtuk - vasárnap karneváli bulik vannak, amit nem szabad kihagyni. Tehát akkor hátakkor nem hagyjuk ki mi sem. Az egyetlen oda közlekedő busz 1 óra várakozás után megállás nélkül húzott el előttünk mert már akkor is annyian voltak rajta, hogy az ablakokon lógtak ki. Nem volt más választás, fogtunk egy taxit és 15 réálért átdzsaltunk Olindába. A karneváli hangulat néhány kereszteződésben tényleg megvolt (ezeken a helyeken közepes méretű kombi személygépkocsik csomagtartójában elhelyezett "2x100ezer" wattos hangfalak bömböltek), az emberek egymás hegyén-hátán nyomatták az axe-t és a frevo-t. Ezek a legkedveltebb táncok errefelé. Az egyik utcán odajött hozzám egy atom drogtól szétcsúszott figura, aki kb. annyira volt rosszarcú mint Ceaucescu az 1989-es falhozállítása után 10 perccel, s követelt tőlem 1 reált. Velem lehet beszélni - ugye - így adtam neki ha már ilyen szépen kérte. Gondoltam nem kéne "odakint" megbeszélni a dolgokat, amikor itt az utcán is olyan kellemes a hangulat. Komolyra fordítva a szót, már mások is mondták, hogy jobb ha az embernél mindig van kéznél egy kis apró. Hát, először az utam során most szükség volt erre, hogy elsimítsam a szituációt 8 napon túl gyógyulás helyett.

Az utcabuli nem nagyon jött be nekünk ezért újabb 1 órás várakozás után elkaptunk egy buszt (most végre felfértünk) és hazatömegközlekedtünk. Lepihenés 1 óra körül.

A karnevállal kapcsolatban egyébként egyre inkább az az érzésem, hogy tradíciók ide vagy oda, ezt a közel 1 hetes ünneplést azért tartja már hosszú évtizedek óta Brazília, hogy az itt élő embereknek legyen 1 olyan hetük az évben, amikor szabadon ihatják magukat rommá és szeretkezhetik meg a partnerüket az utca közepén (akár) és mehessen az ereszdelahajamat és a féktelen őrültködés. Ha ez nem lenne, előbb-utóbb lázadás törne ki. Ha van karnevál, van mire készülni (mert azért a produkciók is fontosak és jelentősek) és az utca emberének is van mire várni, vágyakozni. Persze lehet, hogy tévedek de az itteni emberek között járkálva leginkább ez az érzésem.

Folytatás: Natal & Praia de Pipa (2004.02.17. - 02.18.)



Home  - Napló  - Brazília  - Recife

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)