El Calafate - Patagonia

Patagónia: El Calafate és a Gleccserpark
2004-03-09
A gépünk Buenosból 8.15-kor indult, ezért már 7-re ki akartunk érni a reptérre. Mivel hajnalban sokáig pakolásztunk, ezért Eran elhatározta, hogy ő már nem alszik, hanem indulásig olvasgat. A biztonság kedvéért beállítottam a vekkert, hogy csörögjön. Ugyan az óra 5.45-kor csörgött, Eran lenyomta, majd becsukta a szemét egy pár percre. Na, ezt nem kellett volna. A belső órám riasztott 6.50-kor. Mikor megláttam mennyi az idő, majdnem meghülyültem. Eran szabadkozott egy kicsit de ez ilyenkor már nem oszott, nem szorzott. Iszonyú késésben voltunk, ez a lényeg. Pillanatok alatt kifizettem a hotelnek amivel tartoztunk, majd hívtunk egy taxit és 7 után 2 perccel már a reptér felé repesztettünk kiló hússzal. Szegény Renault 19-es majdnem széthullott alattunk. Megértő taxisofőrünk jóvoltából 7.23-kor már a reptéren voltunk és pár perccel később már a becsekkolást is letudtuk. Innentől már nem kellett izgulni semmiért. A gépet elértük.

Az Aerolineas Argentinas 1892-es el calafatei járata röviddel 8.20 után emelkedett a levegőbe. Hál' Istennek kisebb üléscsere után úgy alakult, hogy senki nem került mellém. Nem is tudom, hogyan bírtam volna ki a közel 3 órás utat egyébként. Az egyes sorok közti távolság ugyanis 12 évesek méretére volt tervezve átlag 1.60 magassággal. A vállamig ért a háttámla normál esetben, s karó egyenes ülésben fértem el éppenhogy. Az út viszonylag kellemes volt s az idő is gyorsan elröppent velünk együtt. Leszállás előtt kb. 40 perccel tűntek fel az Andok hegyláncai a horizonton, s az idő tisztasága miatt egy idő után a híres Fitz Roy csúcsait is lehetett látni. Egyszerűen mesés volt az érkezés.

Csomagfelvételt követően azonnal egy reptéri kisbuszra szálltunk és délben már El Calafate főutcáján sétálgattunk. 10 perc alatt találtunk egy vendégfogadót napi 25 pesóért (a buenos airesi 10-hez képest ez hatalmas különbség volt de hát ez Patagónia és itt minden drágább). Az időjárás minden korábbi várakozásunkat felülmúlta, így izgulni kezdtünk, hogy vajon a másnapra tervezett Perito Moreno Gleccsert ugyanilyen kristálytiszta időben kapjuk-e majd el, vagy esni fog az eső. Patagóniában ezt SOHA nem lehet tudni ugyanis. Ezt már olvastam is és a helyiek is azt mondták, hogy időjárásjelentés a világ eme tájékán merő hozzávetőleges találgatás. Órák alatt képes megváltozni az idő errefelé. Szóval nem véletlenül voltunk besózva, hogy a gleccsert ilyen körülmények között láthassuk. Utána néztünk 1-2 utazási irodában az ajánlatoknak és minden 60 peso + 20 peso park belépés körül volt. Erannak eszébe jutott, hogy ennyiért már autót is bérelhetünk ha ketten vagyunk és akkor még alkalmazkodni sem kell senkihez. Az egyetlen probléma, hogy a "Gleccserek Nemzeti Parkja" 80 km, amiből az utolsó 30 km földút. Azt is megtudtuk, hogy ezt az utolsó 30 km-es szakaszt csak du. 4.30 után nyitják meg a forgalomnak, ugyanis 11.30-tól 5 órán keresztül útjavítást végeznek minden nap. A nap meg 8 körül lemegy. Igyekeznünk kellett.

Az egyik információs irodától megtudtuk, hogy a legolcsóbb autókölcsönző egy Servi Car nevű cég 5 perc sétára a központtól, és 3.30-kor nyit az irodájuk délután. Oda is mentünk az említett időpontra (a csávó természetesen késett), hogy béreljünk egy járgányt. Mikor megérkezett a manus közölte, hogy minden autót elvittek már arra a napra. A szomszédban lévő cégnek volt ugyan 1-2 Fiat Siena-ja de az napi 200 fölött volt, az meg kettőnknek sok lett volna anyagilag. Már éppen bosszankodni kezdtem, hogy ilyen balszerencsét, amikor a Servi Car-hoz visszahozta az egyik bérlő a lehető legolcsóbb és legkisebb autóját, egy Ford KA-t. YES! Van kocsink! Napi 120 peso+benzin. Ha 24 órára kivesszük, akkor még másnap is használhatjuk és akkor már bőven megéri. Az autó ugyan hihetetlenül mocskos volt de kit érdekelt? Örültünk hogy van. Műszakilag rendben volt és ment mint a golyó.

A papírmunkák elrendezése után 16.10-kor már a gleccserpark felé repesztettünk. Az első 50 km-es szakasz egy gyönyörű aszfaltozott út és szinte senki nem volt rajta, így tudtunk menni mint állat. Néha 1-1 fotó kedvéért megálltunk de még így is jó időt futottunk. A 30 km-es szakasz viszont maga volt a borzalom. Ebből 27 km már a nemzeti parkon belül van. Földút tele kövekkel, max. 50-nel lehet menni rajta de akkor már az autó széthullik. A "Parque de los Glacieres" a Magellan-félszigetnél kezdődött, ahol fejenként 20 pesós beugrót kellett fizetnünk. (Az argentinoknak ez 5! ) Az igazán ciki útszakasz a park bejárata után indult de mivel még fényes nappal akartam a gleccsert látni és nem csak 5 percre, ezért szegény kis szutyok Fordnak adtam az ívet, mint gép. Sírt, nyüszített, recsegett szegény de én nem kegyelmeztem. :)

A táj csodálatos volt. Ragyogó napsütésben csak úgy szikráztak a távoli hegyóriások hófödte csúcsai, s kristálytiszta levegőt harapni lehetett. Az Andok argentin oldala elég kopár egyébként, a hegyláncolat megfogja a Csendes-óceán felől érkező csapadék nagy részét, s ezért kissé sivatagos és kietlen a vidék. Röviddel 6 óra után érkeztünk meg a Perito Moreno névre hallgató gleccserhez. A látvány észbontó volt. Több kilométeres jégfolyó, ami az orrod előtt omlik a Lago Argentino-ba. (Argentina-tó) Ez a gleccser (és az összes többi ebben a parkban) a világ leggyorsabban növekvő jégkolosszusa, állandó látható és hallható mozgásban van. A gleccserrel szembeni kilátópontokon folyamatosan hallani lehet a recsegő, csattanó hangokat, amit a mozgás okoz. Néha kisebb, néha nagyobb darab jégtáblák töredeznek le a hatalmas "folyóról" alkalmanként szinte puskalövésszerű hangot adva. Leírhatatlanul hihetetlen a dolog. Érdekesség volt, hogy pont a látogatásunk előtti éjszaka tört le egy óriási darab a gleccserből, s akkora hangot adott, hogy a 80 km-re lévő Calafatéban is tisztán lehetett hallani a "robbanást". Az letört jégóriás a képeken is látható (lesz) a fényképalbumban. 2 órán keresztül bámultuk ezt a csodát, s a lehető összes szögből lefényképeztük. Sajnos a Gleccsert közvetlen közelről megközelíteni tilos és állítólag az adott pillanatban elég veszélyes is lett volna. Egy magyar lány tanácsára (Garbo), aki már 2x járt erre - és a weblapomat megtalálva levelezésbe keveredtünk - azt mondta, hogy mindenképpen LE KELL menni a gleccser aljához mert az az igazi stenk. Fájt a szívem, hogy ezt most nem lehetett megtenni de egy nap majd én is megteszem!!! :)

Röviddel naplemente előtt indultunk vissza este 8 után. Ezúttal Eran vezetett, gondoltam hadd élvezze ő is a csodás látási és útviszonyokat. Este fél 10 lehetett mire visszaértünk El Calafate-ba. Egy remek kis étteremben megvacsoráztunk, majd hazatértünk aludni. Annyira fáradtak voltunk, hogy azt leírni tereh. 3 óra alvással a zsebünkben + repülőút + egész napos kirándulás még számunkra is hihetetlen volt visszagondolni, hogy mi mindent lezavartunk 15 óra leforgása alatt.

Lefekvés előtt még az egyik ugyancsak szálláshelyünkön megpihenő német sráctól megtudtuk, hogy a Gleccserpark egyéb csodáit (Upsala Gleccser és tsi) csak egész napos előre lefoglalt túrák alapján mérik 200 pesós összegért (16e Ft) és ugyan szép szép meg minden de nem akkora nagy stenk mint amilyennek tűnik. Hogy ez így van-e azt nem tudom, de 200-ért egy olyan egész napra amit még le sem foglaltunk nem fog menni a dolog. Nem rohanok de El Calafate-ra 2 napot terveztem. Majd legközelebb...

A KÉPESLAP NAP: Kirándulás Calafate-ban és környékén a Lago Roca-nál
2004-03-10
Reggel 9-kor keltünk. Az Upsala gleccser terveit kilőttük de azért ha már nálunk volt az autó, gondoltuk kirándulunk egyet. 10 körül az egyik szupermarketben vettünk egy kis reggelit és fél 11-kor már az 50 km-re lévő "Estanica Nibepo Aike" felé tartottunk, ami egy kis pici farm a Lago Roca partján.

Az odavezető út maga volt a csoda. Ugyan ez is földút volt de az levegő tisztasága és a napsütés miatt a látvány festői szépségű volt. Komolyan mondom olyan érzésünk volt Eran-nal, mintha egy virtuális képeslapban közlekednénk ide-oda. Útközben kisebb-nagyobb farmok mellett halattunk el, melyek kerítéseinek mind külső mind belső oldalán lócsordák legelésztek mennyei nyugalomban. Távolban (s bármennyire közeledtünk, mintha csak egy helyben álltunk volna) a hatalmas hófödte hegyek merev komorsággal figyeltek bennünket. Lago Roca-hoz közeledve (ami a Lago Argentino-hoz hasonlóan ugyancsak a gleccserekből "táplálkozik") egyre több apróbb lagúnaszerű tavacskát érintettünk, s ezek közül némelyikben az Andok hatalmas hegyláncai szinte giccsesen tükröződtek. Csináltam is ezekről egy kalap fotót. Első végállomásunk az Estancia Nibeop Aike volt, ahol a várakozásokkal ellentétben semmit nem találtunk. A városban még azt mondták, hogy van itt egy étterem de mi csak istállókat láttunk meg egy kutyát. Azsebaj.

Második állomásként a Magellán-félsziget ÉK-i csücskében található Punta Bandera-t látogattuk meg, ahol bár az Upsala és egyéb gleccserekhez induló katamaránkikötőn kívül semmi más nincs, a látvány innen is magával ragadó volt, ezért nem bántuk a "kitérőt". Délután fél 3-ra visszaautóztunk Calafate-ba, s azonnal elmentünk egy Laguna Nimes nevű apró rezervátumba, ahol mindenféle vízi és egyéb madarat lehetett látni. Biológiailag pontosan nem tudom megnevezni az egyes fajokat de volt köztük kacsaféle meg fekete nyakú hattyú és asszem sólymot is láttunk. Nem vagyok egy madárszakértő (és még sokminden más sem), így az ehhez profi szinten értőktől külön elnézést kérek a tudatlanságomért. A lényeg, hogy nagyon szép volt és mindenképpen megérte a 2 pesós belépődíjat.

Fél 4 után elmentünk a buszpályaudvarra, hogy vegyünk jegyet a másnap Puerto Natales-be (Chile) reggel induló 7 órás útra. Ott van ugyanis a Torres del Paine Nemzeti Park és az a következő állomás. Még épp időben érkeztünk, ugyanis már csak néhány üres hely volt a buszon. Ezek után megtankoltuk a kis Fordot és visszavittük a kölcsönzőbe. (313 km-t tettünk a gépbe és ez 32 pesóban volt üzemanyagilag.) Mikor leadtuk az autót kiderült, hogy a napi limit 200 km (ezt valahogy elfelejtettünk tisztázni - látszik, hogy nem gyakran bérelek autót), s így a kilométer túllépésért még le kellett perkálnunk 67 pesót. Így aztán benzinnel plusz az extra menettel 218 pesóba jött ki kettőnknek a móka. Hát, azért ez már nem volt ANNYIRA olcsó de legalább láttunk egy csomó gyönyörűséget és ami a legfontosabb: AHOGY ÉREZTÜK. No idegenvezető, no konkrét időkorlát és oda mentünk, ahová akartunk.

Az autóleadást egy kellemes ebéd majd egy rövid séta követte. 6 körül visszamentünk a hospedaje (ejtsd: hoszpedahe - azaz vendégfogadó) nyugis szobájába és estig pihiztünk. (Én kevésbé mert valamikor ezt a naplót is írni kell...)

Az este folyamán még kajáltunk egyet és interneteztünk egy sort, majd hazatértünk és rákészültünk a következő napi 7 órás menetre egy kis alvással.

Folytatás: Elsõ látogatásom Chile-ben