Lago de Atitlán, San Pedro La Laguna

Első nap San Pedro-ban: Költözés, pihenés és pihenés
2004-09-06
Reggel 5-kor arra ébredtem, hogy valaki mos a szobám ajtaja előtt. Pechemre egy helyi asszony izomból csapkodta a kimosott ruhákat a mosdóhoz és folyatta a vizet folyamatosan. Azt hittem megveszek. Aztán mivel nem küldhettem el a nénit Kenyába, ezért felkeltem és legalább lefényképeztem a napkeltét a tó fölött. Szó ami szó, a kilátás tényleg pazar volt, bár feszült és fáradt idegállapotomban ezt nem tudtam annyira élvezni. Folyamatosan azt kérdeztem magamtól, hogy egy hotelt üzemeltető ember hogyan hagyhatja azt, hogy a vendégeit kora reggel mindenféle zajokkal zavarják. Egyszerűen nem tértem magamhoz de a mosónő olyan kedvesen mosolygott, hogy nem volt szívem megkérdezni, hogy mi a fenét keres a szobám előtt ilyen korán. Így aztán visszakucorodtam az ágyamba és megpróbáltam elaludni. Ez persze nem jött össze, így kb. két és fél óra forgolódás után kipattantam az ágyból és felkeltem. A srácokat is felverte a mosás zaja, így innentől fogva együtt morgolódtunk tovább. Hát, nem szeretném minden napomat így kezdeni. Fél 9 körül aztán lenézett hozzánk a két svájci lány - akik nem a földszinten, hanem a 2. emeleten kaptak egy szobát - és közölték, hogy a mellettük lévő szobában lakó 3 amerikai sráccal elmennek egy 5 órás lovaglásra és csak arra voltak kiváncsiak, hogy mi mit terveztünk a napra. Kicsit meglepődtünk ezen a váratlan fordulaton de mivel őket láthatólag nem érdekelte, hogy terveztünk-e valami közös (5 személyes) programot, így egy "nem tudom" kíséretében kellemes napot kívántunk nekik és elmentünk reggelizni. Magyarul az történt, hogy szépen lepattintottak bennünket a lányok, akiket még fel sem szedtünk. Szép. :(

"Bánatunkban" egy elképesztő módon bőséges reggelit pusziltunk be mindannyian, majd annak befejeztével visszatértünk a hotelünkbe és kitaláltuk, hogy közelebb költözünk a kikötőhöz egy olyan helyre, ahol reggel 5-kor nem mosnak az ajtó előtt. Ez meg is történt és 10 perc sétával eljutottunk az Alegre Pub-bal szembeni Hotel Mansión del Lago nevű egysége. Ez 10 quetzal-lal drágább volt ugyan, azaz 25 / éjszaka díjon futott fejenként, viszont állat meleg vizes zuhany, kényelmes ágyak valamint éjszakai és reggeli csönd járt a szállás mellé. Szóval maradtunk. Berendezkedés után aztán leültünk gondolkodni, hogy mit is csináljunk a San Pedrora tervezett 3 nap alatt. Lehet ugyan sétálni de abból most nem kérünk, csónakázni - kajakozni a tavon, no meg persze lovagolni. Minket ez utóbbi kettő érdekelt, így aznapra már csak pihenést terveztünk, a további napokra meg a két említett programot. "Stenk, akkor ezzel is megvolnánk" - gondoltuk.

De miért is jöttünk ide? - merül fel a kérdés, mint mindig. Guatemala északnyugati része, az Antiguától a Mexikói határig tartó szakaszon az ország talán legvadregényesebb vidéke. Ez a rész az ország többi részéhez képest egy magasföld, ahol az átlagos tengerszint fölötti magasság több mint 2000 m körül mozog. Ennek a magasföldi régiónak az egyik gyöngyszeme a Lago de Atitlán (Atitlán-tó), mely egy hatalmas vulkán beomlott kráterében alakult ki évmilliókkal ezelőtt. A tavat három vulkán veszi körül (Atitlán, Tolimán, San Pedro), s a legmélyebb szakaszon 320m mély. Az Atitlán-tóról és környékéről még annyit érdemes megemlíteni, hogy Guatemala Maya őslakosainak indián leszármazottai itt élnek a legtöbben, s az általunk képviselt értékek és tradíciók itt a legdominánsabbak. Ezek a maya "indiánok" (ahogy mi hívjuk őket), a mai napig egy maya dialektust beszélnek - azaz csak a második nyelvük a spanyol - , népviseletben járnak és a turisták által látogatott helyeken kívül főleg kukoricatermesztéssel foglalkoznak. Az emberek átlagmagassága pedig 150 cm, ami ugye nekem különösen nagy poén. :) Számunkra érdekes emberek és egy csodálatos természet színhelye tehát a Lago de Atitlán, ezért is jöttünk ide.

Frissítő ide-oda üldögélés után lesétáltam az egyik internetcafé-ba és röpke 3 óra alatt frissítettem a weblapot 15 nap után újfent. Annak befejeztével közösen megebédeltünk a kikötő melletti Nick's nevű étteremben, majd visszatértünk a szállásra pihizni. A délutáni eső is megérkezett időközben, így nem is volt sok választásunk a programot illetően. Egészen este 8-ig ment a szinyelés a szobában és a dumcsizás, amikor is átsétáltunk az Alegre Bar-ba vacsorázni egyet, majd onnan a D'Noz nevű helyre mentünk tovább sörözni egyet. A továbbra is szakadó eső miatt a krimók egytől-egyig kongtak az ürességtől, így se jó hangulat se semmi nem volt. A sör ki is fárasztott és bele is untam az egész ciki hangulatba, így hazatértem aludni viszonylag hamar. Ez a nap is megvolt.

Második nap San Pedroban: Egy kis kajakozás reggel és újabb pihi délután
2004-09-07
Reggel majdnem 9-ig aludtunk. Annyira jól esett a kiadós alvás, hogy el se tudom mondani. Kelés után megreggeliztünk az Alegre Pub-ban, majd rövid összekészülődés után kibéreltünk 3 kajakot. Próbáltunk alkudozni az árát illetően de az utcán turistákat leszólító ügynökök mind ugyanannak a cégnek dolgoztak, így nem volt esélyünk. Maradt tehát a 10 quetzal / óra díj, ami 3 órásra tervezett kirándulás esetén 30 quetzal-ra, azaz kb. 780 Ft-ra jött ki.

Én kis oktondi úgy gondoltam, hogy magammal hozom a fényképezőgépemet és majd a tó közepén frankó képeket készítek de nem számoltam azzal, hogy 1. iszonyat bénán tudok kajakozni, 2. közel 100 kiló vagyok és könnyebben beleborulok a vízbe. Na mindegy, szóval elindultunk, hogy a tavat átszelve eljussunk a túloldalon lévő San Marcos-ba. San Pedro az Atitlán-tó nyugati végén fekszik ahol a tó keskenyebb mint középen, azaz a "túloldal" nem jelent igazán nagy távolságot, mindössze maximum 5 km-t. Evezgetünk tehát szép nyugisan előre, majd egyszer csak hopsz, egyensúly elvész, én meg bele a tóba ezerrel. Áááááááá, a kamerám!!! Pillanatok alatt felülkerekedtem a helyzeten és a tetejére fordult kajak aljára feküdtem, hogy kint legyek a vízből. A srácok jókat nevettek rajtam és bizonyára én is így tettem volna, csak a fényképezőm aggasztott. Szerencsére a vízbeborulás utáni gyors mozdulatoknak köszönhetően nem volt ideje az apró hátizsákomnak benedvesedni belülről, így a kamerám túlélte a "balesetet". Csináltam is magamról egy képet, hogy megbizonyosodojak a gép épségéről, majd elhatároztam, hogy visszafordulok és a hotelben hagyom inkább a gépet, mert ennek nem lesz így jó vége, ha tovább bénázok. Odaadtam Tomnak a zsákomat, hogy vigyázzon rá, és szép lassan kieveztünk a partra. Útközben persze még egyszer beleborultam a tóba de ezen már én is csak nevettem. A partra érve gyorsan ledobtam a cuccokat a hotelben, majd kajakot cseréltünk Tom-mal (az övé stabilabnak tűnt és eredetileg is azt ajánlották nekem a tulajdonosok, hogy azt válasszam de nem tettem mert kisebbnek tűnt mint a másik kettő) és újból nekivágtunk a tónak. Ez alkalommal sikeresen át is szeltünk a tavat kellemes 40 percnyi evezés alatt.

San Marcosba érve egy sziklás partnál kötöttünk ki. A terv az volt, hogy a kb. 5 méter magas sziklákról a tóba ugrálunk majd. Ezt már San Pedroban is hallottuk másoktól, hogy ez tökjó poén, ezért is gondoltuk, hogy kipróbáljuk. A parttól max. fél méterig volt sziklás a víz alatt, aztán egy meredek sziklafal után meg ki tudja milyen mély volt a tó. Rápihentünk egy kicsit tehát a mókára, majd felmértük a terepet és a vízben lévő viszonyokat, aztán nekiveselkedtünk a projektnek. Elsőnek Tom ugrott, aztán én, aztán megint Tom és megint én. Chris nem bírta magát rávenni az ugrásra de végül fél óra hezitálás után neki is sikerült. Két ugrás után én meg is untam a dolgot (főleg, hogy jól megcsípett a víz mindkét ugrás alatt), s inkább csak figyeltem a srácokat. Az ég közben kezdett egyre inkább befelhősődni és a szél is feltámadt, így azt javasoltam a srácoknak, hogy induljunk el visszafelé még mielőtt elkap minket az eső útközben. Ez így is történt és kb. ugyanannyi idő alatt visszaeveztünk a túloldalra. Az időzítés jól sikerült, ugyanis 15 perccel a délutáni zivatar előtt értünk vissza.

A nap hátralévő részében nem sok minden történt. Az eső egyre csak esett, így nem is volt lehetőségünk semmire. Ebédeltünk egy nagyot, majd egy kellemes internezetés után a hotelünkben pihiztünk egészen estig. A srácok aludtak meg olvastak, én pedig naplót írtam szokás szerint. Este 9 körül aztán lesétáltam az Alegre Pub-ba, ahol bekaptam az aznapi specialitást, egy indiai csirke curry-t rizzsel és stenk szószokkal, majd ittam egy sört és visszatértem a szobába. Ezen a napon már nem is történt semmi, nyugdíjas módra este 11-kor mindannyian bealudtunk. Szerencsétlen Tom valamivel elrontotta a gyomrát, így csávókám a fél éjszakát végigrókázta.

Harmadik nap San Pedroban: 3 órás séta a tó körül délelőtt, délután pihi
2004-09-08
Reggel 8 körül csodálatos napra ébredtünk. El is határoztam gyorsan, hogy "na ebből gyaloglás lesz". Chris nem akart mozogni ezen a napon, Tom viszont még félig kómás állapotban is szívesen csatlakozott hozzám. Egy ideig még gondolkodtunk rajta, hogy lovakat bérelünk, viszont azokat 25 quetzal / óra díjon mérték, ami elég borsos ár volt, így aztán az ingyen gyaloglás mellett döntöttünk. Indításként betoltunk egy jó kis joghurtos, műzlis + tojásrántottás reggelit, majd elköszöntünk Christől és egy vízitaxival áthajókáztunk az előző nap már kajakkal lecsekkolt San Marcosba. A könyv szerint innen kb. 3 óra alatt lehet visszasétálni San Pedroba, s ennyi mozgás elégnek is tűnt. Pláne, hogy kalkulálnunk kellett az esővel is, ami általában du. 3 óra körül érkezik és mi fél 11 körül indultunk el.

A vízitaxi 10 quetzalért röpke 10 perc alatt "átrepített" a túloldalra, útközben jókat gyönyörködtünk a tiszta vízű tóban, s a távoli vulkánokban. Stenk volt. A hajóról leszállva kisétáltunk a főútra és elindultunk vissza San Pedro felé. A séta nyugis volt és kellemes, csak a nap sütött - mint a nagymama Piroskának a süteményt - s igencsak izzadtunk mint a lovak. San Marcosból előbb San Pabloba értünk, majd San Juanba és végül vissza San Pedroba.

Útközben a táj és a csodás idő élvezetén kívül bepislantottunk - persze csak távolról - az Atitláni emberek életébe. Teljesen egyedül sétáltunk Tom-mal, így persze mindenki megnézett bennünket, de valószínűleg hozzá lehetnek szokva az idegenekhez ennek ellenére, mert akárhányszor fényképezni akartam gyerekeket, vagy arcokat, mindenki elfordult vagy beszaladt a házába. Magyarul nem szeretik a fotókat a helyiek. Ennek az útikönyvem szerint az az oka, hogy a helyi Maya emberek között elterjedt egy hiedelem, miszerint az idelátogató fehérek azért készítenek fotókat a gyerekekről, hogy aztán később visszajöjjenek értük és elrabolják őket. Ennek következtében szinte egyáltalán nem bíznak a gringókban a helyiek. Állítólag sajnos volt rá precedens, hogy a gyönyörű és édes pici gyerekeket elraboltak csúnya fehéremberek, hogy vagy eladják őket örökbe fogadás céljából, vagy felhasználják belső szerveiket szervátültetésre. Szóval megértem a bizalmatlanságukat, csak amikor látsz egy csomó gyönyörűszép pici kisbabát, egyszerűen nehéz megállni, hogy ne akard őket lefényképezni. Komolyan mondom - persze mindezt annak fényében, hogy saját gyerekem még nincs - , hogy az indián kisgyerekeknél édesebb kölkök a világon nincsenek. Az egyetlen kérdésünk csak az volt Tom-mal (persze csak kettőnk között), hogy a gyönyörű kislányokból és kisfiúkból hogy a fenébe lesz egy sereg abszolút nem vonzó - mondhati csúnya - felnőtt. Az igazság persze, hogy ha ilyen életet élnének a gazdag nyugatiak mint ezek a szegény 3. világbéli népek, akkor ott is 40-nek néznének ki a 25 éves emberek. A gyerekek itt már 5-6 évesen árulják a turistáknak a souvenireket és a mindenféle helyi sütiket. Aki bír járni és gondolkodni egy picit, annak bizony dolgoznia kell.

San Pedroba való visszaérés előtt még felmásztunk egy nagyobb hegy tetejére San Juan La Laguna mellett - melyen egy kereszt jelképezte az Atitláni emberek mély Jézusba vetett hitét - s innen csodálatos kilátás nyílt a tóra, a hegyekre és az apró településekre. A pihenő és fényképezés után visszamásztunk San Juanba és fél óra alatt "hazaballagtunk" San Pedroba.

San Pedro utcáin sétálgatva megálltunk egy utcai gyümölcslé árus standnál és kemény 3 quetzalért (ami kb. 80 Ft) elfogyasztottunk 3 dl frissen facsart narancslevet. Annyira jól esett, hogy még repetáztam is belőle. 3 deciliter FRISS NARANCSLÉ 80 FORINTÉRT!!! Egyszerűen hihetetlen volt hogy ennyiért lehet igazi gyümölcslevet inni, persze az is igaz, hogy itt úgy terem a narancs, mint a gaz, szóval valahol meg lehet érteni, de akkor is. A komoly C vitamin bomba után leballagtunk az Alegre Pub-ba és megkerestük Chris-t. A délután hátralévő részében interneteztem egyet, majd kajáltunk Chris-szel egy kiadósat, valamint pihentettük a lábainkat és az agyunkat.

Este fél 7 lehetett, amikor egyszer csak befutott Simon és Kristina. Frankón megörültünk egymásnak és egy hatalmas dumcsipartit kerítettünk a vidám találkozásból. Időközben megérkezett egy Stefanie nevű angol lány is - akivel Chris és Tom még Utilán pörgött együtt - azok után, hogy én már onnan leléptem - , valamint vele együtt egy finn és egy ausztrál srác. Jó sokan lettünk hirtelen és el is határoztuk, hogy akkor bizony buli lesz. Át is léptünk az Alegre Pub-ba és egy iszonyatosan isteni steak-et burkoltunk félig átsütve majd átmentünk a szomszédban lévő Punta Roja nevű krimóba és nekiláttunk a guatemalai söripar "Gallo" nevű termékével közelebbi barátságba kerülni. Hát, ez jól is sikerült de azért arra vigyáztunk, hogy ne rúgjunk be, mert azért van mérték is. (És ez nem mindig a pohár...) Egészen este 11-ig ment a nagyon vidám traccsparti, eddigre én már eléggé elfáradtam, így aztán el is köszöntem mindenkitől és visszamentem a szállásra aludni.

Ennyi volt San Pedro La Laguna és az Atitlán-tó, másnap nyomultunk tovább Guatemala legnagyobb és leghíresebb piacára, a csütörtöki Mercado-ra Chichicastenango-ban...

Folytatás: Chichicastenango (2004.09.09.)