Huaraz

Érkezés Huarazba és egy viszonylag eseménytelen nap
2004-05-23
Reggel nem sokkal 6 előtt ért be a busz Huarazba. Az utat nagyjából átpihentem - átaludtam de csak azért nagyjából, mert kb. 15x ébredtem fel. A buszállomáson azonnal leszólított egy fiatal hostelügynök srác, akinek ajánlatát a fáradtság miatt el is fogadtam, ennek köszönhetően 20 perc múlva már ismét az igazak álmát aludtam. Reggel fél 10 lehetett, mikor a meleg és ragyogó napsugarak felébresztettek.

Sajnos nem volt melegvíz (pedig azt ígérték) így hideg zuhanyt kellett, hogy vegyek. Grrrrrrrrrrrrrrrrrr de sz...r volt. A gyors megtisztulást méggyorsabb felöltözés követte, majd elkezdtem az útikönyvemet és a naptárt nézegetni. Minél többet nézegettem, annál több kérdés merült fel. Rájöttem ugyanis, hogy bármennyire is Huaraz nyújtja Peru állítólag legszebb túraélményeit a városkát körülvevő hatalmas hegyek (Peru legmagasabb hegye, a 6768m magas Huascaran + a Huascaran Nemzeti Park) és azok túraútvonalai miatt, a mostani alkalommal elszámoltam magam. 3-4 napos túrára nincs időm. Már Ecuadorban kéne lennem és még mindig itt téblábolok Peru közepén. Ha már idejöttem viszont, nem akartam továbbállni azonnal, így - pár órával később - egy közeli utazási iroda segítségével kisakkoztam, hogy egy 1 napos túrát a Huascaran lábánál fekvő lagúnához még bele tudok préselni a programba. Emelett döntöttem tehát.

Fél órás gondolkodás és tépelődés után megterveztem az előttem álló hetet, majd a megszületett terv örömére elindultam reggeli után nézni. Szomorúan vettem észre, hogy Huaraz maga a borzalom. Vagyis ronda mint a bűn. A távoli hegyek látványa egy picinykét emeli a városképet de egyébként zérus. Vakolatlan jellegtelen házak tömkelege és mocsok mindenfelé. Vasárnap - és valamilyen egyéb ünnep - lévén apró kis felvonulás volt a város főutcáján de a vendéglátóipari egységek közül egyet sem találtam nyitva. Hűtőgépbolt és órás szaküzlet igen, kajálda óne. Kénytelen voltam egy pékségben elemózsiát szerezni, még mielőtt elkezdene kopogni a szemem még hangosabban... Látnivaló híján a szerény reggelizést 3 óra internetezés követte. Őszintén megmondom, nem voltam túl jó hangulatban, mert egyrészt a környezet sem volt valami felemelő, másrészt a 11 hét utáni újbóli egyedüllét borzasztóan fejbe vágott. Találnom kell egy cimborát!!!

Internetezés után elmentem egy csirkés étterembe kajálni (délutánra végre kinyitott 1-2 hely), ahol is a szomszéd asztalnál ülő 2 hátizsákos áthívott az asztalukhoz, hogy ne egyek egyedül. Ez kedves volt tőlük. Csirkezabálás közben jókat derültünk és rengeteg fontos információt cseréltünk. A 2 srác (egyik angol, másik kanadai) épp 1-2 órával tért vissza arról a 4 napos túráról, ami miatt eredetileg én is Huarazba jöttem, korábban viszont Ecuadorban jártak így kaptam tőlük 1-2 fain ötletet. Koraesti uzsonnánkat egy rövid séta követte, majd megvettem a jegyeket egy másnap esti buszra a 9 órányira lévő Trujillo-ba. Persze onnan azonnal megyek tovább még északabbra, de erről majd akkor írok, ha már odaértem.

Az este folyamán még ittunk egy sört az egyik helyi utazási iroda büféjében, majd 9 előtt hazatértem a szállásra rápihenni a másnapi egész napos kirándulásra. Egy ideig még dolgoztam, majd éjfél körül elpilledtem.

Egész napos kirándulás a Llanganuco lagúnához
2004-05-24
Nem tudom miért de megint borzalmasan aludtam. Talán a 3100m-es magasság zavarta meg a fejem, vagy valami más de a reggel 8-as keléskor úgy éreztem, hogy egy hangot nem aludtam. Mindenesetre összepakoltam gyorsan, lezuhanyoztam (volt melegvíz!!!!), majd a cuccaimat hátrahagyva kiballagtam a hotel elé, hogy várjam a túrabuszt. Még volt annyi időm, hogy reggelit is vegyek, így nem kellett éhgyomorra elidulnom az egész napos útra.

Kb. 3/4 10 lehetett, amikor a busz befutott a hotel elé. Indulás előtt még visszament a kiinduló ponti parkolóba az utolsó utasokat felvenni és hatalmas csodálkozásomra Peter, az előző nap megismert kanadai srác szállt fel a buszra. Említette, hogy talán erre a kirándulásra jön, de aztán az esti elköszönéskor azt mondta, hogy mégsem. Na mindegy, szóval jött és én örültem, mert volt cimbi!

Első állomásunk egy fél óra buszozás után Carhuaz falucskája volt, aminek egyetlen különlegessége a friss gyümölcsökből készített helyi (made in peru) fagyi. A sok gyümölcsíz között szerepelt egy sörízű fagyi is, amit persze azonnal ki is próbáltam. Nem volt konkrét söríze de a csokoládétól azért meg lehetett különböztetni. Kb. fél órát időztünk itt, majd célbavettük a Quebrada de Llanganuco lagúnáját. Ragyogó időnk volt és a távoli havashegycsúcsok az erős napban csak úgy szikráztak mint a csillagszóró. A kétoldalni hatalmas hegyek közötti húzódó völgy, melynek neve Cayaconde Huaylas (és ezt most nagyon valószínű, hogy rosszul írtam le de az idegenvezetőnk egész napos magyarázatából ez maradt meg - leírva sose láttam) a Cordillera Blanca és a Cordillera Negra között halad. Az előbbi az Andok hegyláncainak egyik legmagasabban fekvő kb. 150 km hosszú része, mely valószínűleg az örökké havas hegycsúcsai miatt kaphatta a nevét. (Codrillera Blanca = Fehér hegyláncok) Legmagasabb csúcsa a Huascaran 6768m tengerszint fölötti magassággal és állítólag az Amplayo háromszög alakú hegy is itt található, mely évvekkel ezelőtt elnyerte a világ legszebb hegyének titulusát. Mivel ez utóbbi csak több napos túra által tekinthető meg, így megelégedtem (kénytelen voltam) egy mások által készített képsorozattal.

Tehát akkor hátakkor nyomultunk előre északnak a túrabusszal (közben a lelkes idegenvezetőnk végig nyomta a szöveget - persze spanyolul, így nagyon kellett figyelnem, hogy értsem a lényeget, de azért sikerült), majd elérkeztünk Yungay-ba, ahonnan a lagúnához vezető út indult. Szép lassan csordogálva halattunk egyre felfelé a murvás úton, a sok sok kanyargástól a végén egy kicsit meg is fájdult a fejem. Kb. 40 percig tarthatott, amíg felértünk a 3850m-en fekvő lagúnához. Az út egyébként pontosan a hatalmas és csodálatos Huascaran ikercsúcsai alatt / mellett halad el így volt időnk gyönyörködni Dél-Amerika leghatalmasabb hegyóriásában. A Llanganuco lagúna maga volt a csoda. Zöld színével az óriási völgy közepén mint egy kis gyöngyszem, úgy tündökölt. 1 óra szabadidőnk volt sétálgatni és élvezni a természetet (ami nem túl sok de a kismillió szúnyogszerű csipős repülő bogár miatt épp elég volt), majd visszabuszoztunk a völgy aljába és célbavettük az aznapi legtávolabbi pontot, Caraz-t. Itt megebédeltünk egy egész korrekt étteremben. Peru egyik specialitása a sült "cuy" (guinea pig, azaz tengerimalac), melyet még soha nem próbáltam ki, így most egy 1/4-es cuy-t kértem második fogásnak. Hát, nem nyerte el a tetszésemet de legalább kipróbáltam. Ebéd után elmentünk egy édességgyárba (de csak a boltig), ahol a helyi dulce de leche-t (vagy ahogy itt hívják Peruban, "manjar blanco"-t) próbálhattuk ki. Hmmm, az argentin nekem sokkal jobban ízlett.

A nap utolsó állomása Yungay volt és a Campo Santo. Yungay - ami egyébként egy jelentéktelen falucska lenne - azért nevezetes, mert Dél-Amerika egyik legnagyobb tragédiája itt történt, egészen pontosan 1970. május 31-én délután 3.30-kor. Ekkor ugyanis egy óceánközeli epicentrummal (ami Yungaytól vagy 100 km) egy hatalmas földrengés rázta meg a vidéket. Az Andok egy fiatal hegylánc és földrengések végig az egész vonulaton történnek időnként, ez nem is lett volna akkora meglepetés. A tragédia abból lett, hogy a hatalmas rengéstől a városka fölött tornyosuló Huascaran oldalában lévő hatalmas mennyiségű hó és jég lavinává alakult és 2 (azaz kettő) perc alatt óriási sebességgel a hegyoldalról lezúdúlva 20m-rel maga alá temette az egész várost a kb. 20 ezer lakosával. Sokan 25 ezet emberről beszélnek, sokan 18 ezerről. Egyszerűen hihetetlen és szörnyű. A régi Yungay eltűnése után aztán a néhány száz túlélő elkezdte újjáépíteni a várost pár évvel később és az új Yungay ma más teljes fényében "ragyog" kb. 3 km-re északra a régitől. A város újjáépítéséhez az Unesco szervezete és számos ország küldött segítséget (főleg anyagi). Évek múltán aztán létrehozták a Campo Santo-t, ami a régi Yungay fölötti emlékhely és temető. Egy buszra emlékeztető acélgombolyag, valamint az egykori templom megmaradt oldalfalai a múzeumi kert közepén emlékeztetnek a tragédiára. Kb. 1 órát sétálgattunk az emlékkertben, majd már sötétben, este 6 után hazaindultunk Huarazba. Útközben még megálltunk egy kerámiaboltnál (amivel szerintünk a túrát üzemeltető társaságnak tutira szerződése van) de 20 perc után végre tényleg Huaraz felé repesztettünk. Pár perccel 8 előtt értünk vissza.

A nap sűrű volt és láttunk sok szépet. Megint rá kellett jönnöm azonban, hogy az ilyen egész napos szervezett utak nem nekem valók. Először is mivel sok a látnivaló (ami az egész napra be van tervezve), szinte a nap felét (vagyis ez tuti) a buszon töltöd. Valakinek ez oké de nekem túl "japán módi", buszról leszállva csitt csatt fénykép, buszra vissza újabb fotólehetőség, csitt csatt, oszt kész. Ez nem igazi kirándulás. Az idegenvezető persze mondott egy csomó érdekességet, amiből tanultunk szóval ez pozitív azért, csak az igazi természetjáró kirándulás jellege veszik el. Na mindegy. A nap folyamán állatira összecimboráltam a kanadai Peter-rel (akiről az is kiderült, hogy félig német), így most már van egy meghívásom a kanadai Manitooba tóvidékeihez is, Winnipegbe. Stenkecske. :)

A Huarazba való visszaérkezés után egy villámgyors internet csekkolás, majd "csomagfelvétel" a hotelből és egy levezető hamburgerezés következett. Mindenezek után elköszöntem Peter-től (és Jim-től, aki az angol srác volt), majd felszálltam a 9.30-kor Trujillo felé induló Linea busztársaság buszára. Indulás után még levetítettek egy amcsi filmet (John Malkovich, Denis Hopper, Vin Diesel-lel a főszerepben), majd bealudtam csúnyán.

Folytatás: Chiclayo, Tumbes és egy egész napos utazás (2004.05.25. - 05.26.)